Az élet megannyi terén a tökéletességre törekszünk. Képesek vagyunk mindent megtenni azért, hogy mind a munkánkban, mind pedig a magánéletünkben a maximumot nyújtsuk és nagyon sok esetben ez tükröződik az otthonaink stílusában is.

Santai és a wabi-sabi
Santai és a wabi-sabi

Épp ezért kelti fel a figyelmünket minden, ami a maga természetessége által nem tökéletes. Formák, anyagok, csiszolatlan élek, természetesség és maga a természet, melyben semmi nem élére állított, semmi nem tökéletes, mégis megnyugtat, lecsendesít és egy pillanatra megértjük, ebben a tökéletlen összhangban lesz tökéletes a világ.

A wabi-sabi lakberendezési stílus a japánok világszemléletét képviseli, mely az elfogadásban, a tökéletlenségben nyilvánul meg, azt sugallva, hogy minden múlandó. A wabi-sabi fogalma a buddhista tanok három fő alappirérében is megnyilvánul, mely fennen hirdeti, hogy az életben semmi nem állandó, épp ezért kell a felettes ént megérteni és elfogadni és ugyanolyan tiszta szívvel befogadni majd elengedni magát a szenvedést is.

A wabi-sabi esztétikai jellemzői éppen ezért nem is vehettek volna más irányt, mint az aszimmetria, keménység, az érdes szabálytalanság vonalait, melyek mindegyike magában foglalja a minimalista egyszerűséget, a szerénységet és azt a semmivel össze nem téveszthető nagyrabecsülést, melyet a természet és a természetes tárgyaink iránt érzünk.

Richard Powel szerint:

„A wabi-sabi úgy értelmezi a hiteles dolgokat, hogy elismer három egyszerű igazságot: Semmi nem maradandó, semmi nem befejezett és semmi nem tökéletes.”

Nem véletlen, hogy ezen megközelítésben a természetes, mégis letisztult formák igazi hódolói, a japánok lakberendezési stílusaiban megfigyelhető ez az irányzat. Mint ahogyan az sem meglepő, hogy világszerte hódító útjára indult, hirdetve a megtestesült, érdekmentes szépséget. Azt a látványt, ami azért válik széppé, mert annak teremtődött és nem azért, mert megannyi színben, csiszolt fényben pompázik.

Kanan Teakfa Asztali Lámpa Rattan Búrával
Kanan Teakfa Asztali Lámpa Rattan Búrával

A wabi-sabi stílus épp ezért könnyen illeszthető szinte bármilyen lakberendezési stílus mellé, mert az állandóság valóságának megcáfolása, az elmúlás igazságának szépségét hirdeti, figyelmeztetve bennünket arra, hogy a szépség belülről fakad és minden azzá válik, melyhez emlékek és érzések társulnak. 

A Balinéz sziget lakóinak lelki tisztaságát és hitét jelképezi, hogy az általuk, kézzel készített dekorációs tárgyaik és kiegészítőik is többségében ezt a stílust képviselik, mellyel közelebb kerülünk a harmóniához, a szépséghez, mely a tökéletlenség páratlanságában rejlik.

Kérjük, add meg az adataid!

egy kis türelmet, az adatok feldolgozása folyamatban...